Köszöntő
Idén jubilálva, 10. alkalommal hallgathat igényes kamaramuzsikát a Szent-György hegyi falvakba látogató közönség. A részben hegymagasi lakos, Csermák Éva kezdeményezésére létrejött fesztivál, az elmúlt tíz évben számos kiváló magyar és külföldi zenészt csábított erre a különleges vidékre. A eredeti Hegymagasi Zenei Napok mostanra régiós eseménnyé bővült és gyarapítja a környék kulturális életét. Példamutató az a közösségi összefogás, amelynek eredménye, hogy évről évre ismét megrendezésre kerülnek a koncertek. Az utóbbi években kizárólag az önkormányzatok, helyi civil szervezetek, és magánszponzorok támogatásával valósul meg a fesztivál.
2011-ben ismét a Berlin-Budapest vonósnégyes gondoskodik az igényesen összeállított zenei programról. A tavaly nagy sikerrel megszólaltatott művek után most Haydn, Debussy és Bartók egy-egy darabját hallhatja a közönség. A fesztivál különlegessége egy zenés borkóstoló, amelyet a Killer Pincészet rendez. A kiváló borok mellett közelebbről megismerhetik a zeneműveket, művészeket és egy kötetlen este keretében élvezhetik a csodálatos helyszínt.
Berlin-Budapest Quartett
A Berlin-Budapest Quartett 2008-ban alakult, már diplomás és tapasztalt művészekből, akik a nemzetközi koncertéletben már bizonyítottak. Az elmúlt években felléptek Berlinben és Magyarországon egyaránt. Nevük, a tagok lakhelyein kívül, azt a flexibilitást tükrözi, amely példázza, hogy határokon, kultúrákon átívelő módon hogyan lehet együttműködni. Az utóbbi ibőben több kiváló zenésszel dolgoztak együtt, többek között Tabea Zimmermann-nal és Perényi Miklóssal. Repertoárjukon Haydn, Beethoven, Bartók és más művek szerepelnek. A Szent György-hegyi Zenei Napokon már harmadik alkalommal lépnek fel.
Itamar Ringel

Itamar Ringel zenei tanulmányait Jeruzsálemben végezte, majd a bostoni New England Konzervatóriumban folytatta, ahol doktori Diplomát szerzett. Tanárai Kim Kaschkashian és Martha Katz voltak. Késöbb DAAD ösztöndíjas lett Berlinben,ahol Tabea Zimmermann-nál és Lars Andres Tomter-nál tanult. Szólistaként fellépett többek között a Jerusalem Symphony Orchestrával, vendég szóló brácsás volt az Amsterdam Sinfoniettánál, valamint Yo-Yo Ma-val és a Silk Road Ensemble-val. Kamarazenei partnerei között található: Miriam Fried, Atar Arad, Gidon Kremer, Lynn Harell és Gary Hoffman. 2011 októberében Itamar Ringel elöször lép fel az Israel Philharmóniával. Zenei érdeklödése igen sokoldalú. Magában foglalja a zeneszerzést, improvizációt, és az Európán kívüli zenei irányzatokat.
Rohmann Ditta
1983-ban Budapesten született, 7 éves kora óta csellózik. 10 évesen Bostonban a New England Conservatoryban tanult egy évig Suren Bagratuninál, ahol első önálló estjét adta, majd 1995-2005-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendéke volt, ahol Perényi Miklós növendékeként kapta meg kitüntetéses művészdiplomáját. 2005-2007-ig a zürichi opera ösztöndijasa, miközben a baseli akadémián Ivan Monighetti tanítványaként 2007-ben és 2008-ban kitüntetéssel szerzett koncert- ill. szólistadiplomát.
Fiatal kora óta rendszeresen fellép kamarazenészként és szólistaként egyaránt. A legkiválóbb zenészeknél csiszolta tudását, részt vett többek között Boris Pergamenschikow, Steven Isserlis, Rados Ferenc, Schiff András és Jean-Guihen Queyras kurzusain. Nagy hatással voltak rá kamarapartnerei: Nagy Péter, Perényi Miklós, Rohmann Imre, Várjon Dénes, Gerhard Schulz, Rainer Schmidt, Rév Livia, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin. Több magyar és nemzetközi verseny díjazottja. Rendszeres résztvevője a hazai koncertéletnek, fellép nemzetközi fesztiválokon ill. kamara- és szimfonikus zenekarokkal egyaránt (pl.Baseli Szimfonikusok ). 2008 óta a Liszt Ferenc Zeneakademia doktorandusz hallgatója. 2009-től a Debreceni Egyetem tanára. Ditta számos rádió- és lemezfelvételen hallható. Fontosnak tartja a kortárs zene előadását illetve szélesebb körben való terjesztését.
www.dittarohmann.com
Csermák Éva
A dunaújvárosi születésű hegedűművész középfokú tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte. Èrettségi után felvételt nyert a salzburgi „Mozarteum „ Zeneművészeti Akadémiára, ahol 2000-ben szerzett kitüntetéses diplomát. Tanárai Prof.Dr.H.Zehetmair, Lucas Hagen és Lavard-Skou Larsen voltak. Részt vett Zsigmondy Dénes kurzusain, kamarazenére a Hagen Quartett, Kurtág György és Rados Ferenc tanította. Többek között a Mozarteum Zenekar Salzburg, Camerata Salzburg és a Budapesti Fesztiválzenekar gyakori szereplője volt. 2002-2007- ig a Deutsche Kammerakademie szólamvezetöje. 2008 óta tagja a Mendelssohn Kamarazenekarnak Lipcsében, rendszeresen játszik a Berliner Symphonikerrel, valamint a Concerto Budapest Zenekarrral. 2001-ben Csalog Gáborral megalapítja a Hegymagasi Zenei Napok kamarazenei fesztivált, melynek azóta is müvészeti vezetője. A kamarazene mindig is jelentős szerepet foglalt el zenei pályafutásában. Alapító tagja a Berlin-Budapest Quartettnek.
Szűcs Dea
A torontói Concerto verseny kétszeri nyertese, melynek eredményeképpen szólistaként lép fel Simon Streatfield és George Cleve karmesterek vezénylete alatt.
Dea 2001 óta Berlinben él. Az Universität der Künstén folytatta tanulmányait, ahol tanárai Ilan Gronich és Tomasz Tomaszewski voltak. Jelenleg különböző zenekarok és együttesek tagja, mint a Solistenensemble Kaleidoskop Berlin vagy az Orchester der Klangverwaltung München. Kisegít az Ensemble Oriol/ Kammerakademie Potsdamban, a Mahler Chamber Orchestrában és a Berliner Symphonikerben.
Számos magyar és nemzetközi verseny díjazottja, nemzetközi fesztiválok résztvevője.
Fontos szerepet tölt be életében a kamarazenélés, ezen belül a vonósnégyes. Alapító tagja a Miron és a Berlin-Budapest kvartetteknek.
KONCERTEK -részletek
A soron következő hangversenyeket alább olvashatják:
Augusztus 9. 19:00 Várvölgy, Szent Domonkos étterem: Zenés borvacsora. www.varvolgy.hu
Augusztus 11. Különleges zenés borkóstoló a Killer pincészetben. További információt a honlapon talál: Killer Wines.
Augusztus 12. Kisapáti katolikus templom 19:30
Augusztus 13. Vonyarcvashegy Szent Mihály kápolna 19:30
Augusztus 14. Hegymagasi katolikus templom 20:30. A koncert szünetében a Horváth pince kínálja borait!
Műsoron Kodály Szerenádját, Debussy vonósnégyesét és Bartók 2. vonósnégyesét hallhatják.
Az együttes tagjai: Szűcs Dea, Csermák Éva hegedű, Itamar Ringel brácsa és Rohmann Ditta cselló.
Augusztus 9. 19:00 Várvölgy, Szent Domonkos étterem: Zenés borvacsora. www.varvolgy.hu
Augusztus 11. Különleges zenés borkóstoló a Killer pincészetben. További információt a honlapon talál: Killer Wines.
Augusztus 12. Kisapáti katolikus templom 19:30
Augusztus 13. Vonyarcvashegy Szent Mihály kápolna 19:30
Augusztus 14. Hegymagasi katolikus templom 20:30. A koncert szünetében a Horváth pince kínálja borait!
Műsoron Kodály Szerenádját, Debussy vonósnégyesét és Bartók 2. vonósnégyesét hallhatják.
Az együttes tagjai: Szűcs Dea, Csermák Éva hegedű, Itamar Ringel brácsa és Rohmann Ditta cselló.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
