A dunaújvárosi születésű hegedűművész középfokú tanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte. Èrettségi után felvételt nyert a salzburgi „Mozarteum „ Zeneművészeti Akadémiára, ahol 2000-ben szerzett kitüntetéses diplomát. Tanárai Prof.Dr.H.Zehetmair, Lucas Hagen és Lavard-Skou Larsen voltak. Részt vett Zsigmondy Dénes kurzusain, kamarazenére a Hagen Quartett, Kurtág György és Rados Ferenc tanította. Többek között a Mozarteum Zenekar Salzburg, Camerata Salzburg és a Budapesti Fesztiválzenekar gyakori szereplője volt. 2002-2007- ig a Deutsche Kammerakademie szólamvezetöje. 2008 óta tagja a Mendelssohn Kamarazenekarnak Lipcsében, rendszeresen játszik a Berliner Symphonikerrel, valamint a Concerto Budapest Zenekarrral. 2001-ben Csalog Gáborral megalapítja a Hegymagasi Zenei Napok kamarazenei fesztivált, melynek azóta is müvészeti vezetője. A kamarazene mindig is jelentős szerepet foglalt el zenei pályafutásában. Alapító tagja a Berlin-Budapest Quartettnek.
